Egy nagybusznyi szurkoló kerekededett fel Tatabányára a Rákóczi Baráti Kör szervezésében, aminek felét Farkasok töltötték meg. A viszonylag gyors, egypihenős út végeztével a Bányász Stadionnál találkoztunk budapesti szekciónk azon tagjaival, akik nem vállalták a plusz 400 kilómétert a szurkolói busz miatt, de a meccsre autóval megérkeztek. A bejáratnál a rendőrök, és a biztonsági őrök eleve kijelentették, hogy drapit pecsét nélkül kitenni tilos, amit az országos demonstráció részeseként nem is szándékoztunk az első félidőben. Egy "Ezt akartátok?" felíratu drapit akartunk kitenni, de ez is fennakadt a beeresztésnél (a lefújásra azért kihúztuk). Az első félidőben tiltakozásul az MLSZ azon magatartása ellen, amely nem tesz különbséget szurkoló és rendbontó között, valamint egységesen állatként, és a stadionok felesleges velejáróiként kezelik őket, némán néztük a mérkőzést, csak úgy, mint a szomszédos szektorban a hazai Turul Ultrái. Demonstrációtól függetlenül sem sok okunk lett volna az örömre, hiszen a ragyogó indiánnyárban a hazai csapat már az első játékrészben 2-0-ra állva hagyott minket. A félidőben jobb híján a büfé forgalmát gyarapítgattuk (mindenhol ilyen kiszolgálást és árakat szeretnénk), valamint az elképesztően elavult tisztasági helyiségeket csodáltuk meg. Közben csatlakozott még egy-két kényelmesebb, autóval útnakindult farkas, akikkel kiegészülve a második félidőt már végigszurkoltuk. Ettől láthatólag úgy megilyedtek a játékosaink, hogy gyorsan kaptak még két gól, aztán becsületükre legyen mondva, eszükbe jutott, hogy a Rákóczi név kötelez, és két rúgott góllal 4-2-re szépítették az eredményt. A mérkőzés után a két szurkolótábor sportszerűen megtapsolta egymást, majd a TU tagjai sörözésre invitáltak minket. Mivel a szomszédos sportcsarnok parkolójában úgy állt meg néhány autó, hogy a buszoknak esélyük sem volt elhagynii a stadion területét, gondoltuk, akkor sörözzünk. Csakhogy a bányász szurkolók azt felejtették el közölni, hogy hova mennek. Miután keresztül-kasul körbejártuk a spoertcentrum környékét, végül megtaláltuk őket. Rövid sörözés, fotózás, beszélgetés sportszerűen. Aztán visszatértünk a buszokhoz, és végül kiegészülve a Milinte-Oláh-Zahorecz-Szakály P. csapattal éppen nekiálltunk volna átrendezni a parkolót, mire végre odébb állt a kijáratot elálló jármű. Hazafelé jó hangulatban telt az út, csináltunk néhány képet a drapival is, ha már elvittük, konfettifelhőbe borítva egy pihenőt az autópályán, egy MTK rendszámú :) német autó legnagyobb meglepetésére. Fél 11 körül értünk haza. Hasonlóan a tavalyi fehérvári kupavereséghez, ez a túra is azok közé tartozott, ahol a vereség ellenére jó hangulatban értünk haza. Amiért neheztelünk a csapatra, hogy maguktól egy hello-ra nem voltak képesek. Itt kiemelnénk pozítív példaképp Venczel Balázst, aki először jött oda hozzánk, és Kovát negatívként, aki csak ránklegyintett. Azért bízunk bene, hogy ha az MLSZ-nek nem, a csapatunknak azért még szüksége van Ránk!