Újpest

Csapatunk fennállása során még sohasem győzte le az Újpest együttesét hazai pályán, most azonban égető szükség volt a három pont megszerzésére, hiszen egy esetleges vereség könnyen a kiesési zónába taszított volna minket. A mérkőzés előtt a szokásos kocsmázással ütöttük el drága szabadidőnket, majd mintegy fél órával a találkozó előtt már a kapu mögötti szektorunkban voltunk.
A lilákat körülbelül 250-300 szimpatizáns kísérte el Budapestről. A meccs 10. percében kiírással emlékeztünk meg az ’56-os forradalomról és csoportunk, a White Wolves tizedik születésnapjáról („1956, 1996-2006, mindig volt miért lángolni” „10 éve mindig veletek”). Hatalmas elánnal vetettük bele magunkat a szurkolásba, kiegészülve a Radical jelenlegi (és a White Wolves mára már inaktív) tagjaival, a szünet után pedig egy füst is begyújtásra került. Az első félidő csapatunk fölényét hozta, melyet 2 kapufával és egy góllal nyomatékosítottak. A mérkőzés kezdetén és az 56. percben az újpestiek a forradalom évfordulójának tiszteletére elénekelték a Himnuszt, illetve piros-fehér-zöld lufikból álló élőképet mutattak be, melybe természetesen mi is bekapcsolódtunk. A második játékrész az Újpest főlényét hozta, játékosaink leginkább kontrából veszélyeztették volt hálóőrünk, Balajcza kapuját. Hősies küzdelemben végül is sikerült megtartanunk az egy gólos győzelmet, és igazi történelmi, illetve életmentő pontokkal gazdagodtunk. Most sajnálhatjuk igazán, hogy a Vasas és a Diósgyőr elleni hazai mérkőzéseken nem tudtunk élni az adódó lehetőséggel, hiszen ha ezt a két meccset megnyertük volna, most biztosan állnánk a középmezőnyben.
A lefújás után a klubházba vonultunk ünnepelni a játékosokkal, és nem elhanyagolható mennyiségű sörrel, sőt végül a pályára is bejutottunk és igazi örömfocit mutattunk be az érdeklődőknek. Külön köszönet illeti a Kapos TV stábját is, akik a 10. születésnap alkalmából müsoridő biztosítottak csoportunknak, és riportot is készítettek velünk. Sajnos sikerült a legrészegebb embert kifogniuk (engem) ennek ellenére remélem, hogyha máshol nem is, a szilveszteri összeállításban adásba kerül a remekmű.
Reménykedünk benne, hogy a csapat lendülete a továbbiakban is kitart és szombaton a REAC ellen is egy utolsó vérig küzdő, lelkes Rákóczit látunk.
Mi biztosan ott leszünk most is és újabb tíz év múlva is.

Csesztreg

Miután a csapat csurgói szereplését - szégyen ide vagy oda - sikerült lekésni, a csesztregi túra tervezése már hetekkel a találkozó előtt megkezdődött, ennek köszönhetően ezúttal a második félidőre sikerült odaérnünk jelentős káromkodások és a szilvágyi erdei utak közreműködésével. Szerencsére egy msáik autó is útnak indult farkasokkal a fedélzeten, akiknek sikerült a gyorsabbik utat választaniuk, így az első játékrészben sem maradt buzdítás nélkül a csapat. Mi viszont megérkezvén olyan ellentmondást nem tűrően indultunk a pályához, hogy még jegyszedők sem zavartak meg minket, bár lehet hogy ők is a meccset nézték inkább csak úgy mint a kis falu apraja-nagyja. A mérkőzésre két Armada tag is kilátogatott, akikkel a nyári zalaegerszegi szurkoló focin ismerkedtünk meg. Mint kiderült sokmindenről nem maradtunk le, a félidőben Alves góljával vezettünk egy gólra, de a csapat túlságosan nem erőltette meg magát. A szünetben mindenki a kocsmához (elnézést, büféhez) tódult, mi is így tettünk és egy kis sörrel próbáltunk megfeledkezni a vadregényes utazásról. A folytatásban aztán megrázták magukat a fiúk, és még kettőt berámoltak a vendéglátók kapujába, biztossá téve a továbbjutást. Szórakozatásunkról a helyi szövetségi kapitány jelöltek gondoskodtak, megtudtuk például hogy a Józsi nem érdemelt volna sárgát, mert bár hátulról szabálytalankodott de amúgy rendes gyerek, kiskora óta ismerik. A meccs végén kicsit fotózgattunk, egyik tagunk pedig plátói kapcsolatba került a hazai szögletzászlókkal. Hazafelé csak Kanizsán álltunk meg tankolni, aztán gurultunk is tovább. Valaki elmondhatná miért kizárólag bazi nagy kamionok közlekednek éjszakánként ezen az útszakaszon?

Zalaegerszeg

A találkozót megelőzően délelőtt egy kis focival hangoltunk, ami a hóesésnek és a szétázott salakos pályának köszönhetően elég egyedi élmény volt. Eredetileg úgy volt hogy egerszegi barátaink is lejönnek, végül azonban nem tudtak időben elindulni, így a nyári gyászos szereplésünk miatti visszavágás egy későbbi idő pontra maradt, de mint tudjuk, ami késik nem múlik. Egy Armadás így is képviselte a kék-fehér színeket, Norbi név szerint is megérdemli hogy megemlítsem, hiszen csak a játék miatt képes volt hajnali ötkor kelni, és lejönni busszal Kaposvárra. Le is osztottuk vele gyorsan az idei szerepeket, a bajnokságot odaadtuk a ZTE-nek, viszont cserébe a kupadöntőben mi fogunk diadalmaskodni ellenük. :)
Komolyra fordítva a szót nagy szükségünk volt a három pontra, hiszen a bravúros Újpest elleni győzelem után egy erősen szerencsés pontszerzésre futotta csak Rákospalotán, így továbbra is fenyegető közelségbe maradt a kiesőzóna. Délután egy kis kocsmázás következett, aztán a kapu mögötti szektorunkba vettük az irányt, és megfelelőnek mondható létszámmal, nagy hangerővel kezdtünk neki a szurkolásnak. Szerencsére nem kellett sokáig várni a srácok válaszára, és Lóri már a hatodik percben bevette az Egerszeg kapuját, sőt ezúttal az eddigi hazai meccsektől eltérően még egy gólt lőttünk a szünetig (szintén Lóri), így aránylag nyugodtan vonulhattunk a szünetben sorba állni sörért. A második játékrészben csak úgy mint az újpest elleni meccsen kicsit visszaállt a csapat a vezetés birtokában, ami meg is bosszulta magát hiszen Waltner (ki más?) találatával szépített a ZTE, szerencsére azonban mielőtt szívinkfarktust kaphattunk volna a középkezdés után azonnal ismét két gól volt az előnyünk Alvesnek köszönhetően. A kapu mögül nehéz volt megítléni hogy történt-e szabálytalanság a lengyel hálóőrrel szemben, de őszintén olyan nagyon nem is érdekelt minket. Ezután a kitámadó vendégekkel szemben jól alkalmaztuk a kontra támadáasokat, a befejezésnél azonban rendre elhibáztuk a helyzeteket. Így végül maradt a 3-1, ami után természetesen hatlamas ünneplés vette kezdetét, és torok nem maradt szárazon a klubházban.

Kispest

A talákozó kezdési időpontja először az elég szurkoló-ellenes délután egy óra volt, szerencsére azonban a klubvezetőknek sikerült megálapodniuk a sokkal barátibb hat órában. A kaposvári szekció egy része autóval, másik fele pedig vonattal indult a fővárosba, a pestiek pedig már a csepeli kocsmákban melegítettek. Végül pont kezdésre sikerült beesni a csepeli stadionba, ahol meglepően kevesen tekintették meg a találkozót, a hazai ultrák pedig az MLSZ drapipecsételés elleni lépésként nem szrukoltak az első félidőben. Meg kell még említeni a stadionba való bejutást, ugyanis a biztonságiak mellett tucatnyi rendőr is posztolt a stadionon kivül és belül, illetve még CB-vel felszerelt civil ruhás nyomozók is feltűntek, akik még azt is jelentették ha hugyozni mentünk.   A hangulatot tovább "szinesítette" a leszálló köd, ami szerencsére azért a játékteret láthatóvá hagyta. Mintegy 20-an gyűltünk össze, és a jó akusztikának is köszönhetően megfelelő hangerőn szóltak a dalaink. Magára a mérkőzésre sajnos nem érdemes sok szót emlegetni két látszólag azonos képességű csapat gyűrte egymást, körülbelül ugyanannyi helyzetet kialakítva. A kapusok mindkét oldalon jó teljesítményt nyújtottak, (sőt a végén Kovács Zoli még egy igazi bravúrt is bemutatott) a kispestiek pedig egy kapufát is rúgtak. Aztán az első félidő közepén a Honvéd egy begyakorolt szabadrúgás kombinációból megszerezte a vezetést Herczegfalvi révén. A találatot ha nem éppen ellenünk szerzik, talán még meg is tapsoltuk volna. A szünet után aztán csereként beállt Maróti és két csel után kidobta a szélre a labdát ahonnan Varga Zoli középre adott, és Lóri ezúttal is jókor érkezett. Összeségében elmondható hogy bár nem játszottunk túl magabiztosan, az 1-1es döntetlen az idegenben lőtt gólnak köszönhetően jelentősen megnövelte az esélyeinket a kaposvári visszavágón.
Végül szeretnék néhány szót írni a stadion melletti kocsmáról - aminek sajnos a nevét elfelejtettem - ahol igen jófajta házi sört csapoltak, korsójával 120 (sőt a mérkőzés után már csak 110) forintért, sajnos azonban a tulaj hosszas győzködésem hatására sem akart Kaposváron kocsmát nyitni. Itt találkoztunk a kispestiekkel is, akikkel közös sörözést és Magyarország ébresztést prezentáltunk a zenegépnél. A pesti tagok még maradtak, mi pedig hazaindultunk Kaposvárra és egy sok megállós, szarvast majdnem elütős kocsiút végén hajnali egy körül érkeztünk haza.