A Komló, a Pénzügyőr és a Ferencváros legyőzése után a Gyirmót csapata várt ránk a magyar kupában, immár a legjobb nyolc csapat között. Győr hazai szintű futball-potenciáját jelzi, hogy bár a város első számú csapata, az ETO már búcsúzott a sorozattól (épp bajnoki veretlenségi rekordokkal, épülő európai-szintű stadionnal, és Real Madrid vagy Manchester United elleni nyitómeccsel vigasztalják magukat), a nyolc között két győri csapat is állva maradt. Pár órával a meccsünk kezdete előtt az Integrál-DAC fogadta a Vasast, mi pedig a Gyirmótra látogattunk. Ez a két kisebb győri csapat azon túl, hogy figyelemreméltó az is, hogy a kupában idáig jutottak, az nb2 nyugati csoportjának a 4. illetve 5. helyein vitézkednek, olyan nagyobb nevű klubokat megelőzve, mint a Komló, a Pécs, vagy épp a Dunaújváros. Gyirmót egyébként pozitív példa lehet a magyar labdarúgásban, a közigazgatásilag Győrhöz tartozó település barátságos kertváros benyomását kelti, mindenféle bántás nélkül egy német ötöd-osztályú csapatra emlékeztet: minden pici, de minden igényt kielégítő: a mobilvécében illatosított wc - papír van, amíg sok helyen az nb1-ben víz sem folyik a csapból, normálisak a rendezők, ráadásul ugye a profi világításról több élvonalbeli gárda is csak álmodozik, illetve nemrégiben készült el vele. A legzavaróbb a csapatban a címerük, valószínűleg egy REAC címert szerkesztettek át paint programmal, amit megbolondítottak a főszponzor logójával, illetve egy „clip-art”-os figurával.

Na de vissza a túrához. A hétköznapi időpont nem kedvezett a tömeges utazásnak. Két csoportban Pestről két-két fő már korábban Győrbe utazott, Kaposvárról egy személyautó indult el WW tagokkal, ketten pedig vonattal indultunk el szintén Pestről. Körülbelül egy órával a mérkőzés előtt értünk a Duna-parti városba, ahol az eső elől egy vendéglőnek keresztelt kocsmában kerestünk menedéket. Itt csatlakozott hozzánk két Győrben élő WW-s barátunk, akikkel együtt poharazgattunk várva az autót, nagy örömmel hallgatva Éva, a pincérnő okfejtéseit a tetoválásról, és az élet egyéb fontos dolgairól. Tehát az autót vártuk, ugyanis a terv az volt, hogy a Kaposvárról érkezők kiszállnak a stadionnál, majd a sofőrjük bejön értünk a belvárosba, ezzel megspórolva nekünk 40 perc buszozást. Csakhogy Győrben autózni nem egyszerű annak, aki nem ismeri az útvonalakat, ugyanis mindenhol jobbra egyirányúak az utak. Ebből kifolyólag kb. 20 percen keresztül telefonálgatva futkároztunk a városháza körül, amíg sikerült megtalálni egymást. Öt perc késéssel érkeztünk a vendégszektorhoz, majd kitettük a WW drapit, és szokás szerint az ÖSSZETARTÁS ÉS MENTALITÁS feliratú transzparensünket. Ez utóbbit azonban rövid időn belül le kellett vennünk, mivel a gyirmóti pályáról sok jót el lehet mondani, de nem „drapibarát”, technikailag megoldhatatlan problémának tűnt a rögzítése.

A helyi rendezők egyébként azzal fogadtak minket, hogy csupa jót hallottak rólunk, ebből kifolyólag nem nagyon szórakoztak velünk, sőt üveges sört kaptunk a büfében, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Úgy látszik, lehet ezt így is, minden csak hozzáállás kérdése.

A csapat viszont nem nagyon kényeztetett el minket, mire kitettük a drapit, vezettek a hazaiak, majd egy bő negyed óra után kettő volt az előnyük. A játékosokon a totális kétségbeesés és tanácstalanság látszott, így megkérdeztük tőlük, amit csak a legnagyobb baj esetén szoktunk: „Rákóczista hol van a szíved?” Ahogy pécsen kétgólos hátrányban erre megrázták magukat és fordítottak, itt is így tették. Az első gól görcsoldó volt, utána a többi már „simán” jött. Jó volt hallani a hangosbemondó velünk kapcsolatos szavait: 1. szépített, 2. egyenlített, 3. átvette a vezetést, 4. növelte előnyét.



Az a tucat WW-s, aki az első perctől az utolsóig, hátrányban is megállás nélkül szurkolt, eksztázisba került, csakúgy, mint a játékosok egy része. Innen szép nyerni, ahogy mondani szokás. Szakály Dini, Pinyő megalkuvás nélkül futballoztak, Nikolic úgy jött föl a pályára, hogy az asszisztens tartotta vissza, látszott rajta: gólt akar rúgni, nyerni akar. Mindkettő sikerült is neki! Obrics is küzdött, hajtott, de talán rossz cipőt vett fel, többször csúszott el minden ok nélkül, mintha jégen focizott volna. A többiek is felvették a ritmust, Lóri olyan kapufákat lőtt, amik gólt értek volna, de végül ő is betalált. Úgy, mint Pinyő, aki meccsek óta a csapat motorja, és Grúz Tomi, aki remek játékossá nőtte ki magát.

A hazai oldalon három Gyirmót ultra szurkolt, becsületükre mondva volt egy kis drapijuk is, sőt dobot és megafont is használtak.

A meccs végén hosszú idő óta odajöttek hozzánk a játékosok megköszönni, hogy a legnehezebb időkben is 100%-on buzdítottuk őket. Úgy érezzük, megtört a jég, elmúlt a görcs. Reméljük, ez a Miskolcon elért eredményben is megmutatkozik majd.

Mi rohantunk vissza a vonatra, az autósok pedig a győri tagjainkkal kiegészülve kocsmázni indultak. A hazai szurkolók sportszerűen gratuláltak az eredményhez, és azt mondták, szurkolnak a Rákóczinak, de az ETO-tól kapunk egy négyest. Ebből is látszik, hogy a győriek többsége a két nb2-es csapatot kvázi az ETO kistestvérének tartja, és nincs meg a világban szokásos „városi rivalizáció” a csapatok között. A mieink hajnalra értek haza, de egyikünk sem bánta meg, hogy vállalta az utazást.

Visszavágó kedden, közben Diósgyőr idegenben!

K.B.