K. Rákóczi FC- Bp. Honvéd 1-2 (0-2) |
k |
2008.04.14. 10:13 |
Nem visszavágó, csak második mérkőzés!
Természetesem a vérmesebb Rákóczi drukkerek bíztak a csodában, illetve abban, hogy kedvenceink tisztességes eredménnyel búcsúznak a Magyar Kupa küzdelmeitől. Nos úgy tűnik vérmes szurkolókban is hiányt szenvedünk, hisz jóindulattal lehettünk ezren (de inkább 800-an a mérkőzés kezdetén. Akik abban bíztak, hogy a legerősebb összeállításban fogunk nekiesni a négygólos előnnyel kényelmesen kezdő vendégeknek, már a meccs előtt csalódtak, hisz az elvileg eredményes Oláh-Alves ékpárunk helyett a Nikolic-Bozsovic támadósort jelölte kezdőnek Prukner mester. A második csalódás, hogy tényleg ők futottak ki a gyepre 18 órakor.
Nehéz bármi bíztatót írni egy olyan mérkőzésről, amelyen előbb a vendégcsapat, majd a hazaiak végül a szurkolók is azt várták, hogy legyen gyorsan vége és felejtsük el minél hamarabb! Természetesen nem tiszten elemezni kedvenceink játékát, de azt a lelátón hamar megállapítottunk, hogy ha a szív nagyon hiányzik a csapatból. Biztos nehéz egy 0-4 után mentálisan felkészülni egy visszavágóra és nem is szeretnék a stabil kezdők közül bárkit is megszólni, de azok a játékosok akik kevesebb lehetőséghez jutottak eddig, most szinte felelősség nélkül bizonyíthatták volna, hogy helyük van a csapatnál. Hogy Bojan Bozovicnak hány évik kellene Kaposváron fociznia, hogy végre gólt lássunk tőle nem tudom, de most már nem is szeretném megtudni. Úgy gondolom ő az a játékos akivel kapcsolatban csak egy hír töltene el örömmel, amikor eligazol tőlünk. Mindenkinek lehetnek rossz napjai, lehet rossz megoldást választani egy támadás befejezésekor, de mindig, mindent kihagyni még ebben a harmatgyenge magyar bajnokságban és kupában sem szabad! Adjunk lehetőséget a fiataljainknak, hisz Graszl Norbi, Balogh Laci, Farkas Zoli és Reszli Gabi is tud annyi gólt rúgni, mint az aki három százas ziccert tud rontani meccsenként.
A mérkőzés egyetlen pozitívuma a kispesti öngól volt, így legalább nem mondhatták, hogy lesimáztak minket. Persze, hogy az örömünkbe üröm is kerüljön a gól utáni füstölést nem nézték jó szemmel a helyi nyugdíjas rendőr-katona-munkásőr egyesület tagjai és azonnal szektorunkban termettek, hogy vasra verve elvigyék az elkövetőt és ha lehet legalább 20 évre If várába zárassák. Az hogy a Kispestiek pirotechnikai bemutatóik után miért nem voltak ilyen elszántak, bizonyára megtudják magyarázni, de minket nem érdekel! Szerencsére határozott fellépéssel és szép szóval meggyőzhetőek voltak, így mindenki maradhatott helyén a hátralevő kb tíz percre. Hogy miért haragszanak a kaposvári „rendezők” a kaposvári szurkolókra talán csal szociológus segítségével lehetne kideríteni, de tény a békés hazatérést is sikerült megakadályoznia egy volt –ám lélekben még mindig- túlbuzgó rendőrnek. Ahhoz épest, hogy a mérkőzés lefújását követő 4 mp-en belül már haza akart menni, mert várja a felesége é mindenkit bíztatott a gyors elvonulásra, mire összehajtogattuk a drapikat, már az ősi zsaruösztön munkálkodott benne és elhatározta, hogy ha már meccs előtt nem tudta elvenni egyik társunktól a füstgránátot, akkor épp itt az ideje, hogy most megtegye és a srácot el illetve bevigye. Feltételezzük, hogy a Rendőrségre akarta vinni, mert olyan volt, mintha egy be nem jelentett államellenes tüntetés résztvevőjét érte volna tetten. Talán szerencse, de e sorok írója is épp ott hajtogatta a WW drapit és felfigyeltem a szóváltásra. Úgy éreztem, hogy a helyzet pár szép szóval tisztázható, hisz mégiscsak fura, ha egy rendben, balhé nélkül lezajlott mérkőzés után szurkolót visznek el. Megemlítettem, hogy mintha az előbb a feleségét és a vacsorát emlegette volna, talán ideje lenne ha ő hazaindulna, mi pedig szépen elpakoljuk a kellékeinket. Nos a derék honpolgárunk ezt másként gondolta és már engem is a fogda látogatásával illetve a Rákóczi mérkőzéseiről történő kitiltással riogatott. Őszinte leszek, két ok miatt nem tudott megriasztani. Az első hogy már volt alkalmam rendőri túlkapás eredményeként 16 évesen (nem tegnap volt) a fogdában várakozni, a második, hogy rohadtul utálom ha fenyegetnek! Valószínűleg emiatt pillanatok alatt az orra előtt termettem és egy picit felemelve hangomat (100 decibel) felhívtam a figyelmét, hogy amíg én pénz hozok a csapathoz, ő pedig csak visz el, addig nem ő fog dönteni, hogy ki jöhet be meccsre. Részemről itt le is zártam a vitát, hisz felesleges lett volna meghívnom a Mensa Klub következő rendezvényére.
Mindenesetre elgondolkodtató klubszinten, hogy miként lehetséges ilyen primitív hozzáállás a hazai szurkolókhoz. Amerre csak kis hazánkban megfordulunk mindenhol korrekten kezelik a Rákóczi szimpatizánsait, mert tudják, hogy nem vagyunk balhés társaság. Jó lenne ha a hírünk eljutna végre az Avant Guard Kft-hez is!
Ui.: Majdnem elfelejtettem, ezúton is gratulálunk CSAPATUNKNAK, hogy 1976 után ismét az MK (akkor MNK) legjobb négy csapata között van! Ugyan most nem sikerült, de jövőre is él a jelszavunk: Vlagyivosztok idegenben, IMÁDOM!!!
g70 |
Siófok - Rákóczi 0-2 |
k |
2008.04.06. 14:35 |
A hétvégi Debrecen elleni bajnoki valamint a minden tekintetben botrányos kispesti kupaszereplés után egy könnyebb mérkőzés várt csapatunkra a tabella utolsó előtti helyén álló Siófok ellen.
Másodszor készülhettünk a szezon legrövidebb túrájára, hiszen pár héttel ezelőtt a Pakssal szintén a Balaton-parti településen mérkőztünk. A kis távolság miatt sokan választották a kocsis utazást, de a csoport magja a megszokott módon, kocsmai bemelegítések után buszra szállva indult buzdítani kedvenceit. Az út jó hangulatban, énekléssel telt, és bár két jármű is indult, az „ultra buszban” még is sokaknak csak állóhely jutott, de az elfogyasztott alkohol hatására ez senkit sem zavart. Egy egészségügyi megálló után a Paks elleni meccshez hasonlóan a pusztaszemesi Puli csárdánál kezdtünk neki az italkészlet kifosztásához, és pár füstöt is elnyomtunk a hangulat fokozása érdekében. Kőrőshegytől rendőri felvezetést kaptunk, Siófokra érve pedig egy teljesen üres város fogadott minket, rengeteg kékkel és kb. 800 hazai nézővel. Mi a kocsival érkezőkkel együtt 200-250-en voltunk a vendégszektorban. Ebből kb. 50-en vállaltuk fel az egész meccses aktív szurkolást, majd a második félidőre már majdnem mindenkinek megjött a hangja. A mérkőzés megkezdése után BKV-s barátaink, a Vikingek is csatlakoztak hozzánk 3 fővel, nekik innen is köszönjük a részvételt. Az első gólunk után 3 füstöt, a második játékrész kezdetekor pedig 5 görögtüzet gyújtottunk be.
A hazaiak is görögtüzekkel ünnepelték születésnapjukat (???), az első félidőben még megdörrentek néha, aztán a másodikban már elfogyott a lendületük, a 80. percben pedig távoztak a stadionból.
Maga a mérkőzés elég gyenge színvonalú volt, hiába támadtunk többet az elején és csináltak a srácok pár gyönyörű cselt, a végjátékba rendre hiba csúszott. Hegedűs kapus aztán úgy gondolta eldönti a mérkőzést, és szöglet után csúnyán elnézett egy labdát, amire Lóri csapott le és megszerezte a vezetést. Szünet után a siófokiak különösebb meggyőződés nélkül támadgattak, gól azonban ismét mi szereztünk Grúz révén.
A hazaút botrányosra sikeredett, sör locsolás, éneklés és hatalmas borulások követték egymást a buszban. A Puli csárdát a rend éber őreinek vigyázó szemek mellett véglegesen lenulláztuk, majd a Gödörhöz érve egy stroboszkóppal tudattuk a várossal hogy ismét győzött a bajnokságban a csapat. Ezután mindenki szórakozni indult, a kaposvári éjszakai élet nagy örömére.
Következik a Kispest elleni kupameccs ahol reális cél a szép búcsú a sorozattól. A kupát lehet, hogy elbuktuk, de a becsületünk megmaradt. Reméljük a játékosok is ennek szellemében lépnek pályára, és olyan elánnal esnek neki a meccsnek, mint néhány társunk a siófoki vendégkorlátnak.
B.T.
Ui: Továbbra sem vesz részt a WW egy tagja sem internetes szócsatákban. A meccsen eldőlt, ki milyen ultra, kár szaporítani a szót. A csoporton kívülieknek is azt ajánljuk, hogy inkább a stadionokban szurkoljanak, legközelebb szerdán a Kispest ellen.
|
Szervezett utazás Siófokra |
g |
2008.04.04. 19:12 |
Szurkolói busz indul a holnapi nap 19.00 órakor megrendezésre kerülő, Siófok elleni bajnokira.
Találkozó a stadion parkolójában 16.30-kor, indulás 17.00-kor. Az utazás költsége 500 forint. A belépőjegy a mérkőzésre várhatóan 1000-1500 forint.
Jelentkezés szokásosan Győri Gábornál (70/9476633) vagy Kárpáti Zoltánnál (70/3387187).
Akik autóval utaznak Siófokra. A Paks elleni meccsel szemben, most a vendégszektorban leszünk elhelyezve. Parkolási lehetőség a Klapka Gy. utcában lesz és az 5-ös kapun tudunk bemenni a stadionba. |
Budapesti Honvéd FC - Rákóczi FC 4-0 |
k |
2008.04.03. 15:38 |
Fotó: www.nb1.hu
Ahogy már a Loki elleni meccsünknél említettük, azt a találkozót azért kellett vasárnap játszanunk, mert a sportszerűség jegyében adva a hajdúsági klub kérésének, klubunk vállalta a halasztást. Majd jött az MLSZ határozata, hogy kedden kell a kispesttel játszanunk. Azért fontos erre újfent kitérni, mert azóta is ettől visszhangzik a sajtó. No de erről egy kicsit később…
Szóval kedden este hatkor látogattunk a Bozsik stadionba, ahova a semmilyen szempontból sem szurkolóbarát időpont ellenére egy busz, és néhány személyautó indult Kaposvárról. A pesti WW-sek kiegészülve három BKV-Előre szurkoló barátunkkal a Határ útnál gyülekeztünk, majd villamossal érkeztünk a mérkőzés helyszínére. A stadion előtt vidám volt a hangulat, de korántsem olyan amilyent egy MK elődöntőtől vár az ember. Lézengő hazaiak, szotyizgató biztonságiak, csöndes stadion fél órával a meccs előtt. Puskás Ferenc klubjának stadionjában kicsit volt csak jobban meccshangulat, mint a Pénzügyőr ellen a Gázművek pályán, a gyirmóti mércét pedig meg sem ütötte, a Fradi elleni meccsel pedig köszönőviszonyban sem volt. Annak a fényében, hogy az alábbi csapatok mind alacsonyabb osztályúak, ez egyrészről elgondolkodtató, másrészről szomorú. Csak úgy, mint az, hogy az ország újsütetű kirakatcsapatában továbbra sem képesek belépőjegyet nyomtatni. Az őszi meccsünkön a biankó honvéd belépőn golyóstollal egy „V” betű szerepelt (értsd: vendég), a kupa-elődöntőt már megtisztelték egy hosszabb felirattal, úgy mind „1400”, ami forintban értendő, ennyit szurkoltunk le azért, hogy láthassuk a meccset. Előtte azonban kinn iszogattunk a stadion előtt, mivel a rendezők közölték velünk, hogy a mérkőzés alatt nem lesz vendég-büfé, holott már erősen megéhezve, és megszomjazva érkeztek a buszról leszálló szurkolóink. Szemben persze a büfén kívül két mobil sörcsap, és hot-dog árus is volt, de úgy látszik, hogy a Hemingway úr által sűrűn emlegetett kultúrált szórakozás lehetősége a vendégszurkolókat nem illeti meg. Szóval kinn mindenki annyi sört, üdítőt, ásványvizet töltött magába, amennyit tudott, valamint elfogyasztottuk egyik budapesti cukrász társunk ajándékát, a körülbelül 30 gombóc fagylaltot, amit saját kezűleg készített a többi Farkasnak. Ezekből végül a biztonságiaknak is jutott, akik normálisan álltak hozzánk, az őszi nézeteltérésünk fel sem merült.
A találkozó számunkra legszebb pillanat a himnusz eléneklése volt, a gyönyörű tavaszi koraestében, szemben a csapattal, belegondolva, hogy a Magyar Kupa megnyerésnek előszobájában állunk.
Aztán elkezdődött a meccs:a kispestiek egy büntetővel, majd egy szép lövéssel vezettek. Mi végigszurkoltuk a kilencven percet, holott a végjáték nem a szájunk íze szerint alakult. Úgy látszik, a bajnok és a kupagyőztes ellen szűk határidőn belül lejátszott két meccset nem bírták a srácok, a második félidőben már csak futottunk az eredmény után, és két potya-ízű gól megpecsételte a sorsunk. A játékosaink magukba roskadva somfordáltak az öltözőbe, egyedül Graszl Kacsinak és Zacinak jutott eszébe megköszönni a bíztatást.
A második félidőre még két Viking tag érkezett hozzánk, de jött át olyan régi kispesti ultra is, aki saját bevallása szerint nem bírta tovább hallgatni a hazai tribün állandó gyalázkodását, amivel saját játékosaikat és edzőjüket illetik. Szerinte amióta nincsenek benn az ultrák, a meccs hangulata olyan „mintha egy piros-fekete MTK meccset nézne az ember, de ez is a MTK-ra nézve sértő, mert ott legalább van egy pár ember, aki szurkol a csapatának”. Nehéz ehhez mit hozzátenni, mi is örültünk volna, ha bejönnek a kispesti ultrák, akikkel továbbra is szolidaritást vállalunk.
A buszosok három rendőrautós felvezetéssel indultak haza, a rend őrei egészen az autópályáig kísérték őket. Szintén értetlenül álltunk ez előtt, hogy ha nyugodtan felszállhattunk a meccs után Rákóczi mezekben, sálakban arra a villamosra, amivel a kispesti szurkolók is utaztak, természetesen mindenféle gond nélkül, akkor mi szükség volt egy zárt buszt ekkora erőkkel biztosítani? No mindegy, megszoktuk, hogy a futballt körülvevő dolgok a legritkábban logikusak kis hazánkban.
Kicsit csalódottan ültünk még be egy angyalföldi sörözőbe, ahonnan a társaság egyik része haza, a másik szórakozni indult tovább. A buszos brigád sikertelenül próbált meg megállni egy benzinkútnál hazafelé, ami szerencséjükre zárva volt. Szerencséjükre, mert tizenöt perccel később pontosan ott történt egy halálos buszbaleset, ahol a mieink leparkoltak. Ők este tizenegy után értek haza, és mindenki egyből nyugovóra tért.
Aztán jött a másnap. Puskás Öcsi bácsi születésének nyolcvanegyedik évfordulója. Mégsem ettől volta hangos a média, hanem arról, hogy Prukner Mester ki merte kérni magának, hogy nem egyenlő mércével állnak hozzánk a honi futball „mindenhatói”. Leszögezve, amit mi is fontosnak tartunk, a Kispest megérdemelten győzött, az időpont-változtatásoktól függetlenül, nem is ezt vitatjuk. Pusztán azt, hogy a hivatalánál fogva elvileg minden klubbal pártatlan szövetség egyáltalán ilyen helyzetet teremthet elő. Ezt közleményben kérte ki magának Dr. Bajáky Gábor, az MLSZ versenybizottságának elnöke, aki határozottan elhárított minden felelősséget magáról, és az általa vezetett szervről. Mindamellett, hogy bár „de jure” eleget tettek a negyvennyolc órás szabálynak, amire hivatkozva vasárnap kellet játszanunk, „de facto” ugyanebbe a helyzetbe hozott minket. Holott nem azt kérjük rajtuk számon, hogy miért vasárnap kellet játszanunk, hanem azt, hogy aztán miért nem szerdán, vagy csütörtökön. A válasz erre az volt, hogy a Sport TV közvetítései miatt. Ha történetesen mindkét találkozó szerdán van, azonos időpontban, és ne adj Isten, nem közvetíti a TV az odavágónkat, akkor már nem áll elő ez a véleményes helyzet. De ezt is megtorpedózhatják azzal, hogy a klubok, a szövetségen keresztül bevételhez jutnak a közvetítések után. Arról persze Bajáky úr hallgat, az MLSZ többi vezetőjével együtt, hogy ezekből a pénzekből milyen arányú tartozásaik vannak a klubok felé.
Ugyan közvetíthette volna mindkettő meccset egy időpontban is a Sport TV, mivel két csatornán sugároz, de tegyük fel, hogy meg akarta kímélni a televíziózó „tömegeket” az állandó kapcsolgatástól. Ezt kiküszöbölendő akár két óra eltéréssel szerda este is le lehetett volna játszani a mérkőzéseket, akár egy csatornán, egymás után. Nyilván erre már nehezebb mit mondani, valószínűleg nem akarták a TV-nézőket egyhuzamban száznyolcvan perc magyar futballnak kitenni. De még messzebb megyünk, ott a csütörtök: a sport 1 délutáni műsorában a Sufix sporthorgász-magazin, majd a Navigátor tereprali magazin lesz (tematikájukból kifolyólag felvételről) és a sporthírek után bajnoki, női kézilabda mérkőzés. A másik csatornán a Leicester Tigers mérkőzik a London Wasps-sal az angol rögbi-bajnokságban, majd a Pittsburgh-Philadelphia észak-amerikai jégkorong-mérkőzést közvetítik, amit a Bayern München – Getafe UEFA meccs követ. Ez utóbbi igaz magasabb szinten, de egy körrel hátrébb, mint az ominózus Magyar Kupa meccs. Szóval, ha már csak a Sport TV műsorpolitikája szabott határt egy mindenki számára elfogadható döntésnek, és a Szövetség ilyen mértékben együttműködik a Sport TV-vel, méltányolhatták volna előzetes kérésünket. Persze Bajáky úr reklamálhatna joggal, hogy nem dolga a TV-vel vitatkozni a műsorpolitikról. Jogos. A jóindulatot nem követelhetjük sehonnan, azt vagy adja valaki önszántából, vagy sem. Viszont ha már Pajor-Gyulai László a Nemzeti sport mai cikkében a kétnapos terhelés miatt az NBA-vel, a Manchester Uniteddel, a pólósokkal példálózik, megemlíthette volna azt is, hogy az NBA-ben, a vízilabda – világversenyeken, vagy a Premier League-ben nem három-négy nappal előbb írják ki a fontos mérkőzéseket, hanem hónapokkal előbb. És egy kupaelődöntőt akkor is a kiírt időpontban tartanak meg, ha kisebbségi fiatalkorúak potyognak az égből. Persze az MLSZ versenybizottsága, és Bajáky úr mások. Őnekik úgy látszik, ebben sincs semmi szerepük, hiszen van az ügyhöz egy másik aspektusból kötődő faxuk, amivel remekül lehet maszatolni, a felelősséget elhárítani.
Egy gondolatra térjünk vissza Pajor-Gyulai Lászlóhoz, és az Ő írásához. Az hogy valaki negyvenkilenc évesen, évtizedes sportújságíró pályával a háta mögött például az NBA-vel, vagy az MU-val hasonlít össze egy magyar csapatot, már árulkodik az illető szakmai felkészültségi szintjéről, de egy olyan orgánumnál, ahol az olvasószerkesztő vagy diszlexiás, vagy nincs is, nem csoda. Viszont a zárszava, mégpedig az, hogy: „Ám azzal a fiatalemberrel, aki a magyar mérkőzések iramát két nap alatt nem képes kipihenni, csak egyet lehet tenni. Meg kell mutatni orvosnak: nagy gondok lehetnek vele” nemcsak az egész közeg iránt érzett ellenszenvét fejezi ki, amelyből él, hanem azt is, hogy semmit nem értett meg Prukner szavaiból. Hogy nem az a baj, hogy két nap után játszottunk, hanem az, hogy ha már kettő, legyen az ellenfélnek is kettő. Persze azok után, hogy e lapban lehet egyik nap egy témáról pro, a másik nap kontra megnyilatkozni nem is csoda ez sem. Az meg végképp, hogy a Sportnak a meccsből az április 1. volt a legfontosabb, úgy írtak a maximum négyszáz nézőre ezret, hogy még a Honvéd oldala is hatszázat ismert el, hogy szót nem ejtett a nem létező hangulatról, taktikáról, semmiről, ami fontos. De ne legyünk igazságtalanok, Pajor-Gyulai László bizonyára megdolgozik a pénzéért, és nem panaszkodik. Ha úgy alakul megeszi a kicsit szárazabb repi - pogácsát is a különböző stadionok VIP páholyaiban, és ha elfogy a bubis víz, a rózsaszín kupakosat is hősiesen issza meg.
A közvélemény megosztott. Az átlagos álláspont az, hogy sportszerű balek a Kaposvár, hogy engedett a Loki kérésének, és ha már így alakult, akkor nem pihentetett ellene.
Mi pedig azt mondjuk, hogy a Rákóczi viselkedett sportemberhez méltóan. Küzdöttünk, harcoltunk teljes erőből. Nem hoztuk meg azt a kényszerű döntést, hogy a bajnok vagy a kupagyőztes ellen ne tegyünk meg mindent a győzelemért a körülmények miatt. Ennyire volt elég az erőnk, de aki tudja, hogy a Rákóczi hogy él egyik napról a másikra, az nem járatja le magát azzal, hogy egy Manchesterrel hasonlítja össze, de még egy Debrecennel sem nagyon.
Csalódottak voltunk a vereség miatt, de büszkék, hogy mi akkor is a Klubunk mellett állunk, szurkolunk, amikor az ellenfél vezet, amíg szemben a vezető ellenfelet gyalázzák saját szurkolói. Büszkévé tett minket, hogy a több mint tíz éve nagyon jó barátainkkal, a BKV-Előre szurkolóival amikor koccintottunk az „Örök barátságra”, úgy tettük, hogy tisztába voltunk mindkét szó jelentésével! Büszkék vagyunk, hogy Kaposváron ultra, játékos, edző, vezető egyet akar: Közös sikert! Egymásért szurkolni, játszani, küzdeni! Mi még hiszünk a Klubunk színeiben, címerében, nevében, és ezért lehetünk ott a kupa elődöntőjében is. És ha a Szövetség, a pénz, vagy az Égiek is ellenünk vannak, büszkék vagyunk arra, hogy emelt fővel, a fair-play szellemében űzzük a focit. Hogy a Rákóczit nem arra használja egy-két „üzletember” hogy pénzt mosson benne. Hogy a dicsőség sokszor többet nyom a latban, mint a pénz!
Amikor idegenbe utazunk, és sok ultra dobja össze a társainak a belépő árát, kicsit még úgy érezzük magunk, mint amikor Minarik Ede „sikkasztott” a kosztpénzből, hogy legyen a csapatnak villamosjegyre. Tudjuk, a játékosaink is ezt érzik sokszor, és ott lóg a kapufán az a képzeletbeli pisztoly. A Rákóczi az utolsó, történelmi személyről elnevezett klub ebben az országban, amelyik megtartotta a nevét. Úgy néz ki, az utolsó azok között is, aki ebben az ügyeskedő világban hisz a tiszta játékban, a győzelem őszinte örömében. Csak azt kívánjuk, forduljon a klub sorsa jóra vagy rosszra, ez soha ne változzon!
A szurkolóinktól épp ezért azt kérjük, jöjjenek ki a visszavágóra is, hajszolják bele a csapatot a győzelembe! A Mestertől azt kérjük, beszéljen a játékosok lelkére. Adjon nekik egy-egy darabot a saját lelkéből, és akkor már nagy baj nem lehet! A csapattól pedig azt, hogy felejtsenek el mindent, mutassák meg, hogy ők nem lesajnált orvosi esetek, hanem büszke futballisták, akiket kötelez a győzelemre Rákóczi szellemisége! Mutassuk meg ebben az elprostituálódott pénzéhes világban, milyen az a „régi idők focija”!
Nyerjétek meg a visszavágót!
K.B.
Fotó: www.basildon.hu
|
Kispest idegenben |
k |
2008.03.31. 11:25 |
A holnapi nap 18.00 órakor megrendezésre kerülő, Kispest elleni kupameccsünkre, ahogy korábban említettük, indul szurkolói busz.
Találkozó a stadion parkolójában 13.30-kor, indulás 14.00-kor. Kérünk mindenkit a pontos megjelenésre, mivel az autóbuszok pontosan fognak indulni.
Az utazás költsége 1000 forint.
White Wolvas tagoknak, 2008-as évi rendezett három havi tagdíj esetén 500 Forint lesz a busz, valamint a járműveket szervező baráti kör tagjai térítésmentesen utazhatnak a találkozó helyszínére.
A belépőjegy a mérkőzésre minden vendégszurkolónak 1400 forint.
A budapesti WW tagoknak ugyancsak 14.00 órakor lesz találkozó a fővárosi szokásos helyen. Utóbbiaknak részletek a fórumban.
|
Rákóczi FC - Debreceni VSC 2-2 |
k |
2008.03.31. 10:43 |
A tegnapi nap folyamán a bajnoki címvédő Debreceni csapat látogatott Kaposvárra. Azért vasárnap, mert csütörtökön biztosították be (többek között) az év (fehérvári) öngóljával a kupa-elődöntőbe jutásukat a hajdúságiak, és egy bizonyos szabály értelmében nem játszhatnak negyvennyolc órán belül két meccset. Más kérdés hogy mi játszhatunk, he nem is negyvennyolc órán belül, hanem a negyvenkilencedikben, kedden, Kispesten.
Pedig talán mindenki jobban járt volna egy szombati meccsel, amikor az emberek már a pórusaikban a meccsre vannak kihegyezve. Ellenben vasárnap, ami általában az ultráknál a családé, így az amúgy végtelenül türelmes feleségek, barátnők, csemeték is nehezebben viselik, hogy egyedül kell nekilátniuk a vasárnapi ebédnek. Jobban jártak volna a vendégszurkolók is, akiknek nem éppen a szomszédból kellet felkerekedniük, ha meg akarták nézni a meccset, illetve a WW is, amelynek fele nem Kaposváron, hanem egy-kétszáz kilométerrel odébb keresi a betevőt, vagy pallérozza elméjét.
De így alakult, dél körül, szikrázó napsütésben, szinte nyár-eleji időben gyülekeztek a farkasok. Mire a déli harangszó betöltötte a Kossuth tér környékét, már feltűntek a belváros kerthelységeiben a poharazgató ultrák. Nem volt egységes találka, kisebb csoportokban, különböző teraszokon és vendéglátó egységekben gyűltek össze a WW fanatikusai. A legbelső mag természetesen az állandó törzshelyen, de hiányzott az igazi meccshangulat, leginkább csendesen lettek megbeszélve az előző este „arany pillanatai”, valamint a hétvége sport-, és egyéb közéleti eseményei.
A legszűkebb kör már jó egy órával a meccs előtt a stadionban volt, majd szépen jöttek a többiek is, de talán ilyen kevesen a tavasszal még nem álltunk bajnokin a kapu mögött. Persze annyian azért voltunk, hogy az első perctől a kilencvenötödikig végigszurkoljuk a meccset. Ráadásul dobosaink is hiányoztak a meccsről, ami nagyon furcsa érzés volt, mintha az ember basszus nélkül hallgatna zenét. Viszont a szép idő, és az előny jót tett a szurkolásunknak, egyre jobban bemelegedtek a hangszállak.
A vendégek körülbelül ötven-hatvan fővel érkeztek, közülük mintegy tizenöt-húsz ultra is tiszteletét tette, volt hogy szurkoltak, volt hogy nem. Mindenesetre a végén ők örülhettek, és minden bizonnyal a végjáték fényében nem bánták meg, hogy vállalták a túrát.
A csapat hozta a szokásos formát, jó játék, vezetés, majd görcs, és az utolsó utáni pillanatokban elhullatott pontok. Kivételesen még a mai Sport is az elismerés hangján szól a játékosokról, mi sem bántjuk őket, más sem. Nem tudjuk, mit tehetnénk többet, hogy végre higgyenek magukban, de itt lenne az ideje. Mindenesetre voltak a kapu mögött olyanok a meccs után, akik a könnyeikkel küszködtek, vagy magukba roskadva ültek le, tehetetlenül, szomorúan.
Balszerencsés meccsek ide vagy oda, itt szeretnénk megkérni mindenkit, hogy hanggránátot, petárdát véletlenül se dobjon a pályára. Ilyent egy WW tag sem tenne, mivel mindannyian tudjuk, hogy milyen helyzetben van a Klub. Jó lenne, ha egy hazai szurkoló sem hozná meggondolatlanul még nehezebb helyzetbe. A füstöket, görögtüzeket, strobikat vállaljuk, ez hozzátartozik a szurkoláshoz, használtuk, használjuk, és használni is fogjuk őket a lelátón, de soha nem kerülhet, és általunk nem is került soha a pályára semmi.
Egyetlen pozitívum volt a mérkőzés végén, ami mosolyt csalhatott a csalódott arcokra. Egyik tagunk tegnap ünnepelte a születésnapját. Egy éve ugyancsak ezen a napon, ugyanilyen szép időben a Győrrel játszottunk itthon, és akkor e társunk, az ajándékba kapott hodgyai házi pálinka hatására hogy, hogy nem, az öltözőben kötött ki. Úgy gondolta, feleleveníti az élményeket, és a meccs lefújása után, miután a játékosok és játékvezető elhagyták a játékteret egy zászlóval futott tiszteletkört a pályán, kicselezve pár sárga mellényes úriembert. A „Capture the flag” játék klasszikus touchdown-nal ért véget, az NFL-ben is ritkán látni ilyen szép akciót. Közben zúgott a „Boldog szülinapot!” Persze nagyobb lett volna az öröm, ha még fél percet bírja a csapat, és győzelemnek is örülhetünk.
Furcsa érzés volt a pesti légióval hazai meccs után egyből a vonatra indulni, de a kaposvári srácok azért folytatták a szülinapozást.
Holnap rettenetesen fontos meccset játszunk a Bozsikban, reméljük ezt mind a játékosok, mind a szurkolók átérzik, és ötven órával a tegnapi hármas sípszó után újra győzelemnek örülhetünk, együtt, egymással!
K.B.
|
Rákóczi FC - Gyirmót 3-0 |
k |
2008.03.29. 20:52 |
2008. március 25.-én kedden került sor a MK negyeddöntőjének visszavágójára. A KRFC fogadta a Gyirmót FC csapatát. Szórakoztató, sok gólos meccsre volt kilátás, ennek ellenére gyér volt az érdeklődés mind a hazai, mind a vendég oldalon.
Az ultrák természetesen a megszokott helyen hangoltak a meccsre, majd nyugodt, szinte langyos hangulatban indultunk el a stadionba. Előtte, a most már hagyománnyá váló módon fogadtunk a "kávézó - góltotón", amin mindenki nagy arányú győzelemre tette a 100 forintját.
A 4.-ik percben láthatta az első és az utolsó komoly gyirmóti helyzetet a 400 fős hazai és a 8 fős vendég "nézősereg". A Kracinak sem volt sok lehetősége, annak ellenére, hogy uraltuk a középpályát. A harmadik kapura tartó lövésből azonban megszületett az első gól, ami meghozta egy kicsit a hangulatunkat, (44.p - Szakály D.) ami a hideg és az érdektelenség miatt az életszínvonal alá süllyedt.
A második félidő harmadik percében újra elhangzott a "zöld, fehérbe öltözünk...", mikor is egy szöglet (!) után 6 méterről Zahorecz fejelt a kapuba. Ekkorra a vendégcsapat már teljesen visszahúzódva, csak a védekezésre figyelt. Az 55.-ik perc hozta meg a végeredményt és egyik kedves harcostársunk szerencséjét, aki ezzel a 3:0-val tekintélyes pénzösszeghez jutott a "gól-totó" által.
A harmadik gól után a játék egyoldalúvá és egyhangúvá vált. Ennek köszönhetően a 75.-ik perc környékén - szégyenteljes módon - tömegek indultak haza a stadionból, meg sem köszönve a csapatnak fennállásának legjobb MK eredményét.
Ezzel szemben a csapat (most - végre) tapssal jutalmazta a közönséget és az ultrákat is (!) akik a hideg ellenére kilátogattak a Gödörbe. A megnyert kupadöntő után remélem már pacsira is futja majd! :-)
... mert ugye egy modern európai csapatnak fontos a páblik rilésön...!
P.K.
|
Szurkolói busz a kupa elődöntőre |
g |
2008.03.28. 23:02 |
Megfelelő létszámú jelentkező esetén a Baráti Kör szurkolói buszt indít a Kispest elleni Magyar Kupa elődöntő első mérkőzésére.
Jelentkezni a már megszokott módon lehetséges, azaz telefonon Győri Gábornál: 70/9476633
Mint arról korábban beszámoltunk, a találkozóra április 1-én 18 órakor kerül sor.
Az utazás további részleteiről folyamatosan tájékoztatunk. A belépőjegyek 1400 forintba kerülnek. |
Szakály Dénessel beszélgettünk |
k |
2008.03.28. 14:32 |
- A Fehérvár elleni meccs eufórikus hangulatban volt a csapat, aztán a siófoki Paks elleni meccsen mintha kicsit görcsösebbek lettetek volna, ami az Újpest elleni meccsen hatványozottan érződött. Majd Gyirmóton negyed óra után két gólos volt a hátrányból fordított a csapat.
- SZ.D.: Szerintem is a Fehérvári meccs eufórikus hangulatban telt. Nagyon pontosan játszottunk, igaz kihagytuk a helyzeteinket! Ezeket szerintem azért nem tudtuk értékesíteni, mert nagyon koncentráltunk és ez kicsit görcsössé tette a helyzetkihasználásunkat! De úgy gondolom, simán hoztuk a három pontot! Ugyanez nem mondható el a Paksi és az Újpest elleni meccsről! Pakson is megvoltak a helyzeteink, csak nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztük. Egy kis kifogásként hozzátenném, hogy a pálya alkalmatlan volt a mi kispasszos játékunkra! Az Újpest elleni meccsen szépen jutottunk el a tizenhatos vonalig, de aztán ott megállt a tudomány. Támadásainkat újpesti csapat bunkerfutballal akadályozta meg. A Gyirmót meccsről csak annyit mondanék, hogy a védelem kicserélődött ezen a meccsen és az elején kicsit meg voltunk zavarodva, de úgy érzem simán behúztuk ezt a meccset idegenben!
- Úgy érzed, felszabadultatok a Gyirmóti rúgott négy gól után?
- SZ.D.: Gyirmóton jól használtuk ki a második félidőben a helyzeteinket,és felszabadultan játszottunk!
- Mennyire viselte meg a csapatot, hogy a média eddig évekig gyakorlatilag kiesőjelöltként emlegette a Rákóczit, majd egy csapásra bajnokesélyesnek kiáltotta ki?
- SZ.D.: Úgy vagyok vele, hogy minket senki sem kiáltott ki bajnokesélyes csapatnak és ez zavar minket egy kicsit, de reálisan látjuk a dolgokat, és úgy érezzük, hogy nem vagyunk mi bajnokesélyesek, de az első öt bármelyik helyére esélyesek vagyunk!
- Mit vársz a csapattól a bajnokságban, és a kupában?
- SZ.D.: A bajnokságban szeretnénk 7-ben lenni mit a tavalyi szezonban!
A kupában viszont a döntőig szeretnénk eljutni, ahol bármi is összejöhet. Nem titkolom mindenki meg akarja nyerni!
- Milyen a hangulat most a csapaton belül? Jól beilleszkedtek az új srácok? Általában mi a téma az öltözőben?
- SZ.D.: Szerintem jól be tudtak illeszkedni az új srácok, amit igazolt is az első élvonalbeli meccsén szerzett góljával Nemanja Nikolics (akivel én nagyon jóba vagyok).
Az öltözőben nagyon sok téma van, ezért is vagyunk mi egy jó közösség!
- A te életed is nagyot változott a szezonra.
- SZ.D.: Jóval nagyobb a feladatom, mint eddig! Ugye eddig csak néhány perceket játszottam, most pedig a Mester a csapat mozgatását és irányítását bízta rám, ami felelősséggel jár, de úgy érzem, rászolgáltam és ezért meg is teszek mindent! Szeles Szabolcsal lakom együtt és nagyon jól megvagyunk. Tesómon már túlléptem.
- A közvélemény eddig elsősorban a "kisszakály"-ként ismert, de úgy látjuk, mindent megteszel azért, hogy megmutasd, nem "csak" egy jó futballista öccse vagy, hanem egy jó futballista, akinek mellesleg van egy jó futballista bátyja.
- SZ.D.: Örülök neki, hogy így látják! És az a legszebb, hogy mind a ketten az első osztályban játszunk! Remélem játszunk még egymással egy csapatban...
- Ha azt mondom Rákóczi FC, és Kaposvár ...
- SZ.D.: Egy jó csapat, ahol megismertek az országban!
- És ha azt mondom, White Wolves...
- SZ.D.: Fehér farkasok...Rákóczinak a szurkolótábora, akik egyre jobban fejlődnek, és ott vannak majdnem mindenhol!
- Mik a személyes terveid, rövid, illetve hosszú távon?
- SZ.D.: Rövid távra, hogy minél több meccset játsszak! Hosszú távra, hogy külföldön futballozzak!
- Mit üzennél a szurkolóknak?
- SZ.D.: Csak annyit, hogy csak így tovább!!! És hogy tartsanak ki a csapat mellett akármi történik!
- Köszönjük a válaszokat, és továbi sok sikert kívánunk!
- SZ.D.: Köszi, hogy rám gondoltatok... Dénes
K.B.
|
Kispest ellen az elődöntőben! |
k |
2008.03.28. 10:44 |
Sorsoltak a Magyar Kupában. Csapatunk a Kispest ellen mérkőzik a döntőbe jutásért.
Első mérkőzés:
Április 1., kedd, 18:00
Budapest Honvéd - Kaposvári Rákóczi FC
Visszavágó
Április 9., szerda, 18:00
Kaposvári Rákóczi FC - Budapest Honvéd
Amennyiben indul szurkolói busz az első mérkőzésre, azt honlapunkon tudatjuk! |
|